Gerda és az almák

Lógtak az almák egymás mellett a fán, ott lógtak már gyerekkoruktól kezdve, egymás mellett. Megszokták a másikat, meg is szerették, hogy reggel ébredésnél egyből ismerős arcot látnak, és mindig elmesélték hogy ki mennyit kerekedett tegnap óta. A nem elhanyagolható tény ellenére, azaz, hogy almákról lévén szó, esélyük sincs a párválasztásra, hiszen azt náluk magasabb hatalom jelöli ki számukra, egymásba szerettek. Erre akkor döbbentek rá, amikor egy reggel, a megszokott egymásra pillantás után mindketten észrevették a másik fokozódó pirulását. Pár napig élvezhették csak ennek az ez idáig ismeretlen, új érzelemnek a varázsát, de az már biztos, hogy az alatt a pár nap alatt igazi mosolygós almákká értek. Ezt mondták rájuk a piacon is aztán, ahogyan szépen sorakoztak a ládákban. Szerelmeseink egy ládába kerültek, egymás mellett várták, hogy valaki rájuk mutasson, és bár enyhén megalázónak érezték, hogy alkudoznak rájuk, azért titkon remélték, hogy aki az egyikükre mutat, az a másikukra is mutatni fog. Gerda vette meg őket, a nap végén, akciósan. Az egyik mosolygós almába azonmód belemélyesztette fogait, nem hallotta a hosszan elnyúló sikolyt, ami a harsogó recsenést követte az első falat után. Az almapár másik fele mindezt végignézte a zacskóból, ő hallotta a sikolyt is, ami olyan erővel hatott rá, hogy napsütötte piros mosolygós almából egy perc alatt rothadó, kukacoktól hemzsegő almává változott. Gerda rövid úton a csatornába hajította, magában mérgelődve, hogy ezek szerint nem véletlen volt akciós az áru.