Lógtak az almák egymás mellett a fán, ott lógtak már gyerekkoruktól kezdve, egymás mellett. Megszokták a másikat, meg is szerették, hogy reggel ébredésnél egyből ismerős arcot látnak, és mindig elmesélték hogy ki mennyit kerekedett tegnap óta. A nem elhanyagolható tény ellenére, azaz, hogy almákról lévén szó, esélyük sincs a párválasztásra, hiszen azt náluk magasabb hatalom jelöli ki számukra, egymásba szerettek. Erre akkor döbbentek rá, amikor egy reggel, a megszokott egymásra pillantás után mindketten észrevették a másik fokozódó pirulását. Pár napig élvezhették csak ennek az ez idáig ismeretlen, új érzelemnek a varázsát, de az már biztos, hogy az alatt a pár nap alatt igazi mosolygós almákká értek. Ezt mondták rájuk a piacon is aztán, ahogyan szépen sorakoztak a ládákban. Szerelmeseink egy ládába kerültek, egymás mellett várták, hogy valaki rájuk mutasson, és bár enyhén megalázónak érezték, hogy alkudoznak rájuk, azért titkon remélték, hogy aki az egyikükre mutat, az a másikukra is mutatni fog. Gerda vette meg őket, a nap végén, akciósan. Az egyik mosolygós almába azonmód belemélyesztette fogait, nem hallotta a hosszan elnyúló sikolyt, ami a harsogó recsenést követte az első falat után. Az almapár másik fele mindezt végignézte a zacskóból, ő hallotta a sikolyt is, ami olyan erővel hatott rá, hogy napsütötte piros mosolygós almából egy perc alatt rothadó, kukacoktól hemzsegő almává változott. Gerda rövid úton a csatornába hajította, magában mérgelődve, hogy ezek szerint nem véletlen volt akciós az áru.     

Ült az anyósülésen, nézegette a férfi borostás profilját, és gondolta magában, hogy ez a ritkás borosta nem is olyan szexi, mint elsőre tűnt.

Azután még azt is gondolta, hogy mi lenne, ha ő most hirtelen rosszul lenne, hányingerre panaszkodna, és félre kellene állnia a férfinek a leállósávba, hogy belőle kijöhessen a reggelire evett tej meg csokis keksz. A leállósávban pedig a férfi gyorsan kiugrana az autóból kirakni az elakadás jelzőt, mert azt mindenki tudja, hogy a leállósáv veszélyes zóna, majd odaszaladna hozzá amúgy borostásan, és tartaná Gerda fejét szolidan, miközben kijön belőle az a bizonyos reggeli. Gerda közben tudná, hogy ő most valójában saját magát okádja le, milyen asszony az, aki két hónap házasság után már csalja a férjét.

Aztán Gerda, jobb meggyőződése ellenére azt mondaná, hogy induljanak tovább, a csodásan romantikus hotel felé, ahol majd szex közben a férjére gondolna, hogy az most otthon fekszik egyedül az ágyukban, és rá gondol, de nem úgy, hogy most a feleségem épp egy másik pasi alatt fekszik a ribanc, hanem kedvesen, hogy szegény ő is egyedül alszik éppen. 

A férfi így aztán megnyugodva, hogy véget ért a hányás, kezdené megkerülni a kocsit, közben azon morfondírozna, hogy ezt a nőt most nekem meg kell majd csókolnom, amikor láttam mi jött ki a száján, és még egyebeket is, pont egy ilyet kellett kifognom. Amikor ezt gondolná, akkor jönne arra a nagyon kialvatlan kamionos, aki megmentené attól, hogy meg kelljen csókolnia Gerdát, meg attól is, hogy valaha még bárkit.

Így elmélkedett Gerda az anyósülésen, mikor egyszer csak érezte, hogy kavarodik felfele a gyomra. Rá is tette finoman a kezét a férfi karjára, jelezve, hogy azt hiszi, le kellene húzódni a belső sávból inkább. 

Egyesével tépkedte le a virág szirmait, szisztematikusan haladt lefelé a tövéig, közben könnyeivel öntözte a földjét. Tök feleslegesen persze, hiszen épp kifelé nyírta a szerencsétlen növényt. Mindegy nekik, szép lassan az összeset széttépkedi majd, hiszen Gerda világ életében olyan volt, aki sosem locsolt virágot, csak mióta férjhez ment, azóta nyíltak az ibolyák az ablakban. Erre a gondolatra kicsit intenzívebben kezdtek ömleni a könnyei az egyre rosszabb állapotba kerülő virágra. Mikor már a gyökereket huzigálta kifelé, rájött, hogy hát így borzasztó lassan halad, sosem fog végezni, ő meg nem ér rá itt egész nap erre, így aztán szépen sorban lehajigálta a cserepeket az erkélyről, a szomszéd értetlenül figyelő tekintete előtt.

Este ünnepélyesen megfogadta, hogy kitekeri a nyakát annak a nagyon okos embernek, aki kitalálta azt a mondást, hogy: Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, hiszen itt az élő ellenpélda, a Józsi. A Józsi, aki eleinte a csillagokat is lehozta volna az égről, aztán pár év múlva már csak a pálmákkal, kaktuszokkal meg petúniákkal törődött. Őket simogatta, hozzájuk beszélt gyengéd hangon, öntözgette őket tápszerrel, Gerda pedig szépen lassan elszáradt mint egy kóró. Ez volt az utolsó csepp, hogy tegnap meglátta a Józsit a kertészetben, amint éppen a virágföld árus fenekét fogdossa. Akkor rájött, hogy a vad burjánzás, az élettől duzzadó virágok a földtől ilyenek, attól a földtől amiben a megcsalás verejtéke érződik, abból merítik az erőt, hogy gúnyosan hajoljanak félre a keze elől.

Most elpusztultak, csak az egy ibolyát tartotta még a kezében cserepestől, azzal a céllal, hogy amikor a Józsi belép az ajtón, széttörhesse a fején.

Genovéva teljesen ledermedt a kirakat előtt, nem mozdult, akárhogy is húztuk a karját, aztán a copfját, nem használt itt semmi. Transzba esett a piros pörgős szoknya láttán, hát ez kész, végül megvettük, mert valószínűleg odakötött volna a bolt elé. Innentől nem volt megállás, a piros pörgős szoknya minden héten előkerült, ha tehette volna, minden nap azt vette volna fel. Nem tudta, miben rejlik a varázslat, nem is firtatta, neki elég volt csak az, hogy létezik. Aznap, mikor a szoknya volt rajta, Genovévát mindenki szerette, mindenki vele akart játszani, jó jegyet kapott a feleletére, még a kutyák sem ugatták meg a kerítés mögül, és vacsorára sem volt soha tökfőzelék. Beletelt egy évbe, míg a szoknya elkezdett kopottassá válni, meg is kellett varrni már kétszer, de kidobni nem lehetett, végül Genovéva kinőtte, ez mentette meg a titokban elégetéstől. Így aztán egyenes út vezetett a boltba, eggyel nagyobb piros pörgős szoknyáért, ahol az eladó sajnálkozó arccal, de cinikus pillantással közölte, hogy nincs nagyobb méret, bizonyos kor után boldoguljon mindenki a maga erejéből. 

Muszáj volt kinyitnia az új pöttyös esernyőjét, akkor is, ha úgy fújt a szél, mint ha hurrikán készülődne. De olyan nincs, hogy összekócolódjon a haja, meg különben is az új kosztümhöz vette az esernyőt, amit meg kell mutatni, azt meg kell. Gerda életét ez töltötte ki, ha nem összeillő ruha lett volna rajta, valószínűleg ott helyben szörnyet halt volna. Már este megtervezte a másnapi öltözékét, gondosan válogatott, mérlegelt, majd megfontoltan döntött. Bárcsak más dolgokban is így ment volna ez neki! A munkahelyén szerették, mindig tudta hol vannak akciósan márkás cuccok, melyik nyakkendő lesz jó a tárgyalásra, fontosabbak előtt újraköttették vele az igazgatók. Gerda lett a nem hivatalos stylist a cégnél, hivatalosan senki sem tudta mit csinál, ő maga sem. Színekről, anyagokról, formákról álmodozott, meg arról, hogy ha nyer a lottón, akkor ő lesz a magyar Victoria Beckham. A lottó helyett a gazdag focista férj is megfelelt volna neki, de ez itteni viszonylatban eléggé valószínűtlen, be is látta.

Egyszer csak alákapott a szél a pöttyös esernyőnek, és felrepítette Gerdát a magasba, a házak fölé. Meglepetésében mukkanni sem tudott, csak teljes erőből kapaszkodni az ernyőbe, olyan nincs, hogy ő ezt elengedje. Mikor épp elkezdte volna élvezni ezt a valószínűtlen és teljesen hihetetlen dolgot,  - itt hozzá kell tennem, hogy ez csak órák múlva következett be, addigra gondolta ki, hogy ő most álmodik, vagy kómában van, vagy valamit tett a kávéjába a török, mindig olyan furcsán nézett rá, de ez biztosan nem a valóság, Gerdák nem repülnek - hogy ő most repül, elkezdett lassan ereszkedni, épp egy elhagyatottnak tűnő tanyaház udvarára huppant le, a szalmakazal közepébe. 

Hetek teltek-múltak, és Gerda rendületlenül utálta új életét. A szép ruháknak, frizurának lőttek, mire a szalmaszálakat meg a beleragadt tyúkszart kiszedte belőle, tönkre is ment az anyag. Gumicsizmában ment hajnalban az ólba, vasvillával hányta a trágyát, gyűlölte az állatokat, a szagot, hogy a tojás a tyúk fenekéből jön ki, nem pedig a dobozban terem. A férfiről nem is beszélve, egyik nap mikor az kiment a földekre, Gerda végigkutatta az egész házat, az összes fiókot, mégsem talált egy darab nyakkendőt sem. Ekkor leült a padlóra, és hosszasan zokogott. A csirke nyakát úgy vágta el, hogy a férfit képzelte oda, a lovakat úgy csutakolta, mintha a férfi bőrét nyúzná. Az meg csak hallgatott, és figyelte Gerdát a barna szemeivel, nem lehetett elbújni előle. 

Egyik reggel aztán, Gerda a pajta felé menet megállt az udvar közepén, gumicsizmában, és elnyűtt fekete pulóverben, nézte a napot, ahogy felkel, meg a férfit, ahogy lóháton távolodik. Mikor megérezte, hogy felkerekedik a szél, beszaladt a pajtába és onnan figyelte, hogy fújja szét a szalmakazlat, és csak este jött rá, hogy eszébe sem jutott megkeresni a pöttyös esernyőt.  

Gerda egyszer csak azt vette észre, hogy a pasik újra megnézik az utcán. Végiggondolta, és arra jutott, hogy ezen valószínű sokat segített a szoptatás után leadott huszonhárom és fél kiló, meg a klassz melltartó, amibe reggelente belehajtogatta az enyhén megváltozott formájú melleit. A felfedezés örömmel töltötte el, hiszen akkor most újra jöhet a könnyed flört, a titkos összenevetés, a pirulva odapillantás. Ezt követné a randevú egy kávézóban, aztán a randevú egy felkapott pubban egy pohár borral, aztán a randevú a lakásán gyertyafényes vacsorával, ami egyenes út lenne az ágy felé. Ezt követné, de csak követné, mert most már nem követi. A miértre lehet következtetni abból a mondatból, amiben elhangzott a szoptatás szó itt a történetben. Hát igen, a gyerekek és a férj tágra nyílt szemekkel néznének a harmadik máshol töltött este után, szomorúan nézegetnék üres tányérjukat a vacsoraasztalnál, és még szomorúbban nézelődnének reggelente, amikor sehol sem találnák a vidám szalvétába csomagolt párizsis zsemlét. Meg aztán, Gerda újdonsült partnere is szomorúan pislogna, észlelvén, hogy a csodás mellek, börtönükből kiszabadulva, legördülő üzemmódba váltottak. 

Itt a tavasz!  - ugrándozott örömében Genovéva, kirohant a kertbe, élvezni a napfényes délutánt. Szagolgatta a frissen nyíló nárciszokat, a cseresznyefa alatt megállt kicsit álmodozni, hogy milyen jó lesz majd a magokat átköpködni a szomszédba. Kicsit meg is rázogatta az egyik faágat amit elért, emiatt aztán az egyik morcosabb méhecske, aki mellesleg utálta ha  megzavarják evés közben, jól megcsípte Genovéva orrát. Hülye tavasz! Utálom! - toporzékolt dühében Genovéva, majd berohant a házba, és ki sem mozdult onnan télig, amikorra biztosan megfagyott az összes köcsög méhecske.

Gerda hosszasan gondolkodott, aztán csak leugrott az erkélyről. Az okok a következők voltak: Utálta a munkáját, a főnökét, a kollégáit, viszont nem volt pénze nyaralásra. Utálta a folytonos takarítást, főzést, mosást, teregetést, hogy mindenkit neki kell kiszolgálni. Utálta, hogy nem lehet egyedül, mert valaki folyton van otthon, mire ő hazaér, és azt rögtön ki kell szolgálni főzéssel, mosással, teregetéssel, takarítással, seggkinyalással. Utálta, hogy nem tud nemet mondani, mert ha nemet mond, akkor nem fogják többé szeretni, és kirakják egy szál tornacipőben, és énekelhet az aluljáróban beatles nótákat, hátha, pedig nincs is hangja. Így aztán...

...Sose senki még ilyen boldogan nem mosolyogta végig a hat hét fekvőgipszet. 

Gerda döfött egy újabbat a sünibe, aztán mikor már csak véres pacsmag maradt belőle, akkor bedobta az előre megásott gödörbe. Szerencsére eleve nem ásott túl nagyot, bár mostanában macska méretű volt a legnagyobb áldozata. Elmerengett kicsit a gödör betemetése közben, hogy bezzeg régen mekkorákra volt szükség, de azoknak az időknek már leáldozott. Amikor megszületett a lánya, akkor határozta el végleg, hogy életmódot változtat, azt mondják, csak az segít, nem elég ha csökkenteni próbálja az adagokat, le kell mondani róla teljesen. Teljesen azért nem sikerült, így lett kompromisszumos megoldás, ezentúl ha felidegesítették, nem emberre vadászott, hanem macskákra, vagy kisebb állatokra. Attól függően, éppen mennyire volt ideges. A süni olyan közepes idegbajt jelentett nála, valószínűleg az esti sorozat lehetett az oka, a kretén Luigi képtelen észrevenni, hogy Rosalinda őt szereti, nem a gonosz Marcellot. De hát ilyenek a férfiak, mulyák és mindent a szájukba kell rágni, de aztán lehiggasztotta magát inkább, nem volt már idő keresni egy újabb sünt.

Viszont határozottan megnyugtatólag hatott a családra, amikor délutánonként a teraszról csodálták az észvesztően burjánzó virágokat a kertben, biztosan a gondos ápolásod az oka, mosolygott Gerdára a férje.

Gerda nem nagyon tudott főzni, de ezt igyekezett titkolni. Ráadásul ez egy dolog, hogy nem tudott, de még iszonyúan utálta is az egészet. Hozzáérni a nyers húshoz, undorította. A fűszerek neki nem illatoztak hanem szaglottak, ha csak közelített a konyhához, tiszta kiütés lett az egész teste. Akkor kezdődtek a gondok vélhetőleg, amikor kiskorában beléverték - és ezt itt most nem képletesen értjük - , hogy a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út. Úgyhogy mivel szerette a férjét, és meg is akarta tartani, ezért főzött hősiesen, izzadva, rendületlenül minden áldott este vacsorát, hétvégén ebédet, néha még reggelire is rántottát, hogy nehogy pont az akkor kihagyott meleg étkezés miatt lépjen le az ura. Hosszú évek teltek el így, mikor egyik reggel úgy ébredt, hogy tulajdonképpen ő ezt megszerette ezt a főzés dolgot, lehet meg kéne tanulni új recepteket, megismerni új ízeket, hogy ne csak főtt étel legyen a háznál, hanem változatos és izgalmas is legyen, hiszen úgy jó a házasság. A tanfolyam egy hónapig tartott csak, ez idő alatt még délelőtt előkészítette a vacsorát, hogy a férjének mikor fáradtan hazaér a munkából, csak be kelljen kapcsolni a sütőt. Az utolsó héten aztán elmaradt az egyik óra, így hamarabb ért haza, gondolta is, hogy fog örülni a férje, hogy ehetik együtt a gondosan előkészített mandulás pisztrángot, holnapra majd egy új recepttel lepi meg, amit most tanult nemrég. Végül aztán a férje lepte meg őt azzal, hogy amit az ágyukban csinált a szomszéd lánnyal, azzal rávilágított Gerdának, hogy a gyermekkori tanítás nem teljesen volt igaz. Hiszen abból amit ott Gerda látott, hogy mi lesz nem lehet tudni, de meleg vacsora az biztosan nem!

Nyári szünet lévén, Genovéva már ötödik napja ücsörgött a folyóparton, és sóvárogva nézte a túlpartot. Pontosabban a túlparton a virágos rétet, ahol gyerekek játszottak. A folyó azon részén ahol ő ücsörgött, ott meg semmiféle gyerekek nem játszottak, úgy látszik mind oda születtek a túlpartra. Egy megoldás létezik csak a problémára, gondolta ki az ötödik napra, át kell úszni, nincs mese. Szerencsére látta már hogyan csinálják ezt mások, igaz, csak a strandon, de azért nem lehet az olyan bonyolult. A biciklit otthagyta a parton, hogy lássa hova kell majd visszaúsznia, és nekiveselkedett a feladatnak. Mivel hajtotta a vágy, és a lelkesedés, na meg a folyó sem volt azért túl széles lássuk be, végül átért, igaz, iszonyúan leizzadt volna, ha nem vízben lett volna. Így ment ez egész nyáron, egyszer még a kedvenc babáját is magával vitte, több réteg tescos szatyorba bugyolálva kötözte a derekára. Egy idő után persze kezdte sejteni, hogy ez így nem mehet majd sokáig, túl szép ez, hogy igaz legyen, itt lehetett volna alkalmazni a mondást, hogy "Ne fesd az ördögöt a falra!" de már késő volt. Egyik délután aztán megtörtént, látta, hogy egy fiú szépen eltolja a biciklijét a fa alól, hiába kiabált át a folyón, hogy őt ezért otthon meglincselik, ne csinálja már, de az csinálta, mert nem nagyon érdekelte Genovéva lelkivilága. Aki neki is keseredett, mert ha nincs bicikli, nem fog tudni többé lejárni, pedig még van egy hónap a nyárból. A bicikli hiányában a célpontot is csak úgy betippelte az átúszásnál, így aztán készületlenül érte az örvény is a folyó közepén, de hát úgysem lett volna mivel hazatekernie.   

Már csak egy muffinra vágyott

a tél derekán hágott

vele utoljára a férje

hogy húzna el a vérbe

fagyva találtak rá egy este

miután Gerda keresni kezdte

hogy kisült a bukta

meg kéne egy új bunda

volt a verseny ez volt az ok

hogy a férj a hasába kést kapott. 

Nem tudom mi a fenéből gondolja ez a gyerek, hogy csak azt kell megtennie, amihez kedve van, de látni valóan ezt hiszi. Nagy tévedésben van mindenesetre, én is jópofizok a hülye haverokkal, pedig a pokolba kívánom mindet, főleg ha huzamosabb ideig kell élvezni a társaságukat. Lényeg a lényeg, Genovéva el fog menni a Balogh Ferike születésnapi mulatságára, az anyja szmk-s, nincs mese.

Genovéva el is ment persze, nem igazán volt más választása, a mosolygást is egész jól bírta eleinte, csak a vége felé volt nehéz, amikor a maradék tortával megdobálták a többiek.

Gerda annyi vitamint beszedett az élete során, minden áldott nap, sosem bliccelte el. Csak egyszer próbálta meg, de amikor rászólt a hang a tévéből, egyből fel is adta, meg azt is gondolta, hogy tulajdonképpen a hosszú élet az csak jó dolog lehet. Rossz végül is nem volt, de 98 éves korára már kurvára unta, a dédunokák nem sok változatosságot jelentettek az unokákhoz képest, így aztán úgy döntött, hogy véget vet az unalomnak. Olvasta valahol még régen, hogy az indiánok felmentek valami dög magas hegyre, az jó lesz neki is, hátha nem bírja majd a szíve vagy megfagy, vagy mittudomén, és akkor az betudható végül is természetes halálnak. A hegy közepe táján futott össze a grizzlyvel, az is hasonló korú lehetett, meg is örültek kölcsönösen a lehetőségnek. Gerda járt jobban, mert őt simán csak kettéharapta a grizzly, nem kellett tovább másznia felfelé, már eléggé unta azt is, viszont a vastüdő nem adta fel. A grizzlynek viszont beletört az egy darab maradék foga is, így lassú halálra lett ítélve, gyomorbántalmakkal, amiket az okoz, ha nem rágjuk meg rendesen az ételt, viszont megpróbáljuk azt megemészteni. Hát így történt, hogy még évek múltán is lehetett hallani a grizzly panaszos üvöltését. Az életunt öregek pedig mind feljutottak a hegytetőre, kitűzték zászlajukat, majd lassan hazabandukoltak, hogy tovább szedjék a vitaminjaikat, és megcsodálják az újabb déd-ük-szépunokát.

Mikor észrevette, hogy már megint leette a fehér blúzát pörkölt szafttal, levörösödött, bokáig leizzadt, majd dacosan összeszorított szájjal megtagadta az ebéd többi részének elfogyasztását. Pedig piskóta volt a desszert, és azt szereti Genovéva nagyon, de ha emellé beszerez még egy málnalekvár foltot is, akkor valószínűleg egyszerűen csak kiteszik otthonról, tarisznyával, benne egy szelet száraz kenyérrel, mehetsz isten hírével, te kultúrálatlan disznó. Legalábbis ilyesmit hallott már az egyik mesében, hogy mindig a legkisebb gyerek indult vándorútra, hogy bebizonyítsa, hogy a legkisebbsége ellenére, nem a leghaszontalanabb is egyben. Annak ellenére, hogy a késsel-villával evés még kisebb gondot jelentett számára, annyi esze azért már volt, hogy ha világgá menne, különösebben nem sírnának utána, ő viszont sírna, ha elfogy a száraz kenyér, így egyelőre erről a tervéről átmenetileg letett. Megpróbál majd inkább észrevétlen besurranni, és a szennyes kosár aljába gyűrni az áruló blúzt még vacsora előtt, persze nem jött össze, tudhatná már, hogy mindent észreveszünk úgyis. Ugyan Genovéva, ne izgulj már annyira, itt ez a kis helyes partedli, így, ezt idekötjük a nyakadba, csak egy hétig lesz kellemetlen, aztán majd megszokod, hogy mindenki rajtad röhög.

Megint itt voltak a hülye férjem hülye haverjai, egyszer megyek el estére kikapcsolódni, aztán kocsmát csinálnak nekem a házból! - szedegette össze Gerda a szivarvégeket, söröskupakokat, sós mogyorót a szőnyegről. Mosogatás közben már igencsak ette a méreg, felfedezte, hogy egy üveg whiskey-t is megittak, pedig azt különleges alkalomra tartogatták, bár lehet, hogy ez az volt, csak ő maradt le valamiről. A wc-t is körbelocsolta domestossal, mert persze ezek két pohár után képtelenek rendesen célozni, ülnének rá, de azt ugye nem lehet, valami rosszul értelmezett férfiasságra hivatkozva, na ne vicceljünk! Mire körbepucolta a lakást, tulajdonképpen egészen lehiggadt, betakargatta a hülye férjét, aki hangosan horkolt a kanapén, a keze is elindult simogatólag, de még időben visszahúzta. Végül is ő sem A miniszter félrelép című darabot nézte a színházban, meg nem is miniszter, hanem bankigazgató. 

Jajj, Gerda ne csináld már, egy estére csak le tudod passzolni a gyereket anyósnál! Muszáj eljönnöd, Jason Statham lesz benne félmeztelen, ezt nem hagyhatod ki! Na jó, Gerda lepasszolta a gyereket anyósnál, némileg aggódva, hogy mire visszaér, a gyerek agya át lesz programozva, de mindegy, a félmeztelen Statham megér ennyit. Egy hét múlva, mikor a gyerek még mindig csak négercsókot volt hajlandó enni zsírban sült krumplival, kezdett kissé ingerültté válni, de most komolyan, miért nem lövik mindjárt le, ahelyett, hogy lassú kínszenvedésre ítélnénk szerencsétlent. Mire visszaszoktatja a roppanósra főzött brokkolira, és a havi egyszer engedélyezett barnacukros pitére, addigra helyrehozhatatlan károkat okoz a koleszterin. Csak egyszer legyek nagymama! - durrogott magában, miközben raktározta a pincében a cukortömböket az eljövendő unokának.   

Ácsorgott a betonplacc szélénél, iszonyúan próbált úgy tenni, mintha nagyon el lenne foglalva valamivel, leginkább a szoknyája gyűrögetésével, meg kavicsrugdosással, más ötlete nem lévén egyelőre. Nézte a többieket, ahogy játszanak és gyűlölte őket, hogy nem vesznek róla tudomást. Az óvónő is csak néha vetett rá egy pillantást, de abban is szánakozást látott, ettől még inkább rugdosta a kavicsokat, annak ellenére, hogy tudta, ha megint lekopik az új cipője orra, nagy baj lesz otthon. Mondjuk a cipő orra csak egy dolog, de ha megtudják, hogy kirúgták a színjátszó csoportból, mert megint nem tudott egy mondatot végigmondani dadogás és fülig vörösödés nélkül, jobb ha bele sem gondol. Anyunak nem jött össze Hollywood, ezért kell most neki szenvednie, főleg, hogy jelen esetben a szülő kívánsága nem nagyon közeledett Genovéva beszédkészsége felé. Ha így folytatja, csak pantomimes lehet belőle, az is csak a szereposztó dívány segítségével, ahogy anyu szokta mondogatni, mikor azt hiszi, hogy ő nem hallja, pedig hallja ő, csak nem érti, miért nem lehet inkább gyors és gépírónő. Akkor elmondhatná, igaz, nem hallatszana, csak látszana, de legalább lehetne törölni is belőle, ha mégsem úgy akarta.

Gerda már csak ritkán, egy-két percre engedte át magát az álmodozásnak, régen megtanulta, hogy nincs annak semmi értelme. Utána mindig csak még sivárabbnak látta a világot maga körül, hiszen úgysem lehet változtatni. De néha, mikor valami olyat olvasott, vagy olyan filmet nézett, úgy feküdt le este, hogy másnap talán végre, megváltozik valami. Erős lesz, és felrúg mindent, elölről kezdi, hiszen nincs még későn. Viheti még valamire, híres lehet, és népszerű, és érte is rajonghat még valaki úgy, ahogy abban a filmben a fiú azért a lányért. Ezeket gondolta, mikor lefeküdt este, és nem aludt el egyből, ahogy szokott, hanem elképzelte jövendő csillámló életét, miközben belesüppedt a párnába, maga köré bugyolálta a paplant. Reggelre persze eltűnt megint a hit, hogy jobb lehet, hogy jobbá teheti magának. Ugyan, hogyan is tehetné, nincs varázsereje, és nem is ismer senkit, akinek lenne, és ha ismerne is, már nem hinne neki, mint este még hitt volna. Munkába menet, fázósan ölelte magát saját karjaival, időnként megsimította a hasát, hogy aki belül van, remélhetőleg nem fázik legalább ő. Régebben úgy hitte, hogy ha neki nem, akkor majd a lányának sikerül, majd ő megtalálja a csillogást, a mindent elsöprő szerelmet, de már nem hitte ezt sem, hiszen az ő anyja is ezt hitte róla, és lám, hova jutott, sehova, az álmodozás az élet megrontója.  

Megterítette az asztalt, gyertyát gyújtott, áttörölte a borospoharakat konyharuhával, szalvétát is tett, pedig azt amúgy sosem használnak, de ma mégiscsak ünnep van. Ellenőrizte a sütőt, aztán felszaladt az emeletre átöltözni, hogy mire hazaér a férje, igazán csinos legyen, majd köt egy kötényt, nehogy összekenje magát addig is. Kicsit mosolygott a nem túl elegáns vacsorán, de már az első randin kiderült, hogy mindketten imádják a rakott krumplit, azóta minden évben azt csinál a házassági évfordulóra. Csak néha remegett meg picit a szemhéja, miközben töltött magának egy pohár bort, biztosan megint dugóba került. Egy idő múlva bekapcsolta a tévét, hogy legalább valami elvonja a figyelmét, a második pohár bor még nem volt ehhez elegendő. Kilenc éve házasok, és valahogy mindig kimagyarázta, hogy pont ezen a napon nem ért haza soha időben. A rakott krumplit rendszerint éjfél tájt dobta ki az ablakon, úgy ahogy van, tepsivel együtt. Eddig még nem ölt meg senkit vele, pedig addigra már erősen reménykedett ebben legalább. Most is közelgett az éjfél, és ezzel a kihajítás ideje is, de Gerda most úgy döntött, miközben kivette a rakott krumplit a sütőből, hogy a gázt inkább nem zárja el. 

- Mintha csak egy jelmezbálba mennék! - győzködte magát Gerda, ahogy szépen sorban magára öltötte az ágyra kikészített ruhadarabokat. Neccharisnya, tangabugyi, miniszoknya, két számmal kisebb push-up melltartó, combközépig érő lakkcsizma. De hát muszáj, morfondírozott, annyira szeretném azt a bundát, és a bridge klubban már mindenkinek van, rajtam kívül. Mikor a második vendég vette le róla szépen sorban a csizmát és az addigra kiszakadt neccharisnyát, már nem gondolta, hogy olyan, mintha jelmezbálban lenne. Hajnal felé, a bmw-s pasinál, - egészen meglepődött rajta, pedig végül is látta a Pretty woman-t - pedig már azt sem igazán tudta eldönteni, hogy örül-e tényleg annak a bundának, aminek tulajdonképpen össze is jött az ára, a hat kőműves srác a furgonnal egészen szépen hozott. Otthon, mikor mosta le a festéket, nézegette magát a tükörben,  vajon lett-e kiégett tekintete, de még az sem. A lányok majd azt hiszik, hogy a gazdag szeretőmtől kaptam. - gondolta, és ezzel, ha úgy vesszük nem is tévednek sokat.

Megölöm ezt a gyereket, mikor megbeszéltük, hogy hatra legkésőbb itthon van, most meg már hat óra öt perc, és sehol sincs, hiába tapadok az ablakra. Tudhatná már, hogy nálunk ilyen nincs, a mi családunkban nem lehet késni! A boltba sem lehet egyedül elengedni, ki tudja, lehet, hogy kapott egy cukorkát, és már vidáman sétálgat kézen fogva valami lódenkabátossal, pedig hányszor elmondtuk azt is, hogy ne fogadj el idegentől semmit, akármilyen szépen mosolyog. De hát mit csináljak, mindig is édes szájú volt, ez lesz a veszte figyeld meg! Nem ez lett, hanem a biciklis, aki elcsapta a zebrán. Genovéva kisebb zúzódásokkal megúszta, holnap haza is hozhatjuk a kórházból. Persze nem hozzuk, majd késünk egy-két napot, hadd tudja meg, milyen az. Még egyszer elő ne forduljon ilyesmi -mondjuk majd, ha egyszer érte megyünk.

Egyik kezében, a gumikesztyűsben, a békát fogta Gerda, a másikban az unicumot szorongatta. A békát sem ártott kicsit szorongatni, mert az istennek nem akart ott maradni, nyilván nem jutott el a kicsi agyáig, hogy élete nagy lehetősége előtt áll éppen, vagy ül, nézőpont kérdése. Végül nem lehetett már tovább halogatni, Gerda közelebb hajolt, remélve, hogy csók alatt nem a nyelveset értik, mert akkor ő sajnos ide fog hányni az unicumos üveg mellé, és megtette. Megcsókolta a békát, azzal a lendülettel az unicumot is meghúzta, majd kinyitotta időközben összeszorított szemét, főleg, hogy a keze mintha alá szorult volna egy  konténernyi betonnak. Még szerencse, hogy hoztam az unicumot, gondolta, mikor meglátta a királyfi enyhén dülledt szemeit, bibircsókos bőrét, és azt a cirka ötven kilónyi súlyfelesleget amit valószínűleg a mértéktelen szúnyogzabálással felhalmozott magán. Arról nem szól a fáma, de ha újra megcsókolom, ugye visszaváltozik? - kérdezte Gerda enyhén könyörgő hangsúllyal bele a világba, hátha meghallják az illetékesek.

Most nézd meg Genovéva baszki, ide juttattál, a fenébe ezzel a családdal. Miattad van, hogy apád elhagy, aztán itt leszek, mint egyedülálló anya, meg vagyok én áldva veled. Ezek a mellek már sosem lesznek a régiek, nézd meg, legalább tíz centivel lejjebb vannak mint kellene, adtam volna inkább tápszert. Pedig nagyrészt ezek miatt vett el, nyilván nem az eszem miatt, az jó vicc lett volna, most meg a titkárnőjét viszi vacsorázni, mert annak nem a hasánál van a mellbimbója, gondolom legalábbis, annyira azért nem lehet hülye az apád sem. Jólvanna ne bőgj már, még fél évig paprikás krumplit eszünk, aztán összejön a konyhapénzből a szilikon.

Gerda lógatta lefelé a lábait a felhő széléről, néha kicsit lóbálgatta is, hogy ringatózzanak. Olyan volt a felhő, mint egy hatalmas vattacukor, de nem gondolt rá soha, hogy kiszakadhat és akkor ő lepottyan a földre, ami nem lenne neki túl kellemes, de eszébe sem jutott, megbízott a felhőben mindig is. Nem nézett le, nem volt kíváncsi, milyen a világ fentről nézve, hiszen pont azért bugyolálta magát vattacukorba, hogy amíg csak felfelé lát, olyan, mintha az egész világ eltűnne, nyilván a gondokkal együtt, csak úgy van értelme, mintha sosem lettek volna. Este felé aztán megrángatta kicsit a felhő jobb szélét, mire elkezdtek lassan ereszkedni és végül Gerda puhán földet ért, kis simogatással búcsúzott, - egy hónap múlva ugyanitt - súgta, addigra elfogy az újabb doboz xanax is.

Megvárta, míg Gerda beér a házba, aztán ő is búcsút intett, csak úgy kapkodták elő az emberek az esernyőiket.