Muszáj volt kinyitnia az új pöttyös esernyőjét, akkor is, ha úgy fújt a szél, mint ha hurrikán készülődne. De olyan nincs, hogy összekócolódjon a haja, meg különben is az új kosztümhöz vette az esernyőt, amit meg kell mutatni, azt meg kell. Gerda életét ez töltötte ki, ha nem összeillő ruha lett volna rajta, valószínűleg ott helyben szörnyet halt volna. Már este megtervezte a másnapi öltözékét, gondosan válogatott, mérlegelt, majd megfontoltan döntött. Bárcsak más dolgokban is így ment volna ez neki! A munkahelyén szerették, mindig tudta hol vannak akciósan márkás cuccok, melyik nyakkendő lesz jó a tárgyalásra, fontosabbak előtt újraköttették vele az igazgatók. Gerda lett a nem hivatalos stylist a cégnél, hivatalosan senki sem tudta mit csinál, ő maga sem. Színekről, anyagokról, formákról álmodozott, meg arról, hogy ha nyer a lottón, akkor ő lesz a magyar Victoria Beckham. A lottó helyett a gazdag focista férj is megfelelt volna neki, de ez itteni viszonylatban eléggé valószínűtlen, be is látta.

Egyszer csak alákapott a szél a pöttyös esernyőnek, és felrepítette Gerdát a magasba, a házak fölé. Meglepetésében mukkanni sem tudott, csak teljes erőből kapaszkodni az ernyőbe, olyan nincs, hogy ő ezt elengedje. Mikor épp elkezdte volna élvezni ezt a valószínűtlen és teljesen hihetetlen dolgot,  - itt hozzá kell tennem, hogy ez csak órák múlva következett be, addigra gondolta ki, hogy ő most álmodik, vagy kómában van, vagy valamit tett a kávéjába a török, mindig olyan furcsán nézett rá, de ez biztosan nem a valóság, Gerdák nem repülnek - hogy ő most repül, elkezdett lassan ereszkedni, épp egy elhagyatottnak tűnő tanyaház udvarára huppant le, a szalmakazal közepébe. 

Hetek teltek-múltak, és Gerda rendületlenül utálta új életét. A szép ruháknak, frizurának lőttek, mire a szalmaszálakat meg a beleragadt tyúkszart kiszedte belőle, tönkre is ment az anyag. Gumicsizmában ment hajnalban az ólba, vasvillával hányta a trágyát, gyűlölte az állatokat, a szagot, hogy a tojás a tyúk fenekéből jön ki, nem pedig a dobozban terem. A férfiről nem is beszélve, egyik nap mikor az kiment a földekre, Gerda végigkutatta az egész házat, az összes fiókot, mégsem talált egy darab nyakkendőt sem. Ekkor leült a padlóra, és hosszasan zokogott. A csirke nyakát úgy vágta el, hogy a férfit képzelte oda, a lovakat úgy csutakolta, mintha a férfi bőrét nyúzná. Az meg csak hallgatott, és figyelte Gerdát a barna szemeivel, nem lehetett elbújni előle. 

Egyik reggel aztán, Gerda a pajta felé menet megállt az udvar közepén, gumicsizmában, és elnyűtt fekete pulóverben, nézte a napot, ahogy felkel, meg a férfit, ahogy lóháton távolodik. Mikor megérezte, hogy felkerekedik a szél, beszaladt a pajtába és onnan figyelte, hogy fújja szét a szalmakazlat, és csak este jött rá, hogy eszébe sem jutott megkeresni a pöttyös esernyőt.