Gerda és a béka

Egyik kezében, a gumikesztyűsben, a békát fogta Gerda, a másikban az unicumot szorongatta. A békát sem ártott kicsit szorongatni, mert az istennek nem akart ott maradni, nyilván nem jutott el a kicsi agyáig, hogy élete nagy lehetősége előtt áll éppen, vagy ül, nézőpont kérdése. Végül nem lehetett már tovább halogatni, Gerda közelebb hajolt, remélve, hogy csók alatt nem a nyelveset értik, mert akkor ő sajnos ide fog hányni az unicumos üveg mellé, és megtette. Megcsókolta a békát, azzal a lendülettel az unicumot is meghúzta, majd kinyitotta időközben összeszorított szemét, főleg, hogy a keze mintha alá szorult volna egy  konténernyi betonnak. Még szerencse, hogy hoztam az unicumot, gondolta, mikor meglátta a királyfi enyhén dülledt szemeit, bibircsókos bőrét, és azt a cirka ötven kilónyi súlyfelesleget amit valószínűleg a mértéktelen szúnyogzabálással felhalmozott magán. Arról nem szól a fáma, de ha újra megcsókolom, ugye visszaváltozik? - kérdezte Gerda enyhén könyörgő hangsúllyal bele a világba, hátha meghallják az illetékesek.