Genovéva és a bicikli

Nyári szünet lévén, Genovéva már ötödik napja ücsörgött a folyóparton, és sóvárogva nézte a túlpartot. Pontosabban a túlparton a virágos rétet, ahol gyerekek játszottak. A folyó azon részén ahol ő ücsörgött, ott meg semmiféle gyerekek nem játszottak, úgy látszik mind oda születtek a túlpartra. Egy megoldás létezik csak a problémára, gondolta ki az ötödik napra, át kell úszni, nincs mese. Szerencsére látta már hogyan csinálják ezt mások, igaz, csak a strandon, de azért nem lehet az olyan bonyolult. A biciklit otthagyta a parton, hogy lássa hova kell majd visszaúsznia, és nekiveselkedett a feladatnak. Mivel hajtotta a vágy, és a lelkesedés, na meg a folyó sem volt azért túl széles lássuk be, végül átért, igaz, iszonyúan leizzadt volna, ha nem vízben lett volna. Így ment ez egész nyáron, egyszer még a kedvenc babáját is magával vitte, több réteg tescos szatyorba bugyolálva kötözte a derekára. Egy idő után persze kezdte sejteni, hogy ez így nem mehet majd sokáig, túl szép ez, hogy igaz legyen, itt lehetett volna alkalmazni a mondást, hogy "Ne fesd az ördögöt a falra!" de már késő volt. Egyik délután aztán megtörtént, látta, hogy egy fiú szépen eltolja a biciklijét a fa alól, hiába kiabált át a folyón, hogy őt ezért otthon meglincselik, ne csinálja már, de az csinálta, mert nem nagyon érdekelte Genovéva lelkivilága. Aki neki is keseredett, mert ha nincs bicikli, nem fog tudni többé lejárni, pedig még van egy hónap a nyárból. A bicikli hiányában a célpontot is csak úgy betippelte az átúszásnál, így aztán készületlenül érte az örvény is a folyó közepén, de hát úgysem lett volna mivel hazatekernie.